Nyomást akarnak gyakorolni Berlinre, hogy hazavihessék a Magyarországon éhségsztrájkoló német antifát

2025. július 11. 18:25

Simeon (Maja) Ravi Trux letartóztatásban marad, de a védője megfellebbezte az erről szóló döntést.

2025. július 11. 18:25
null
Baranya Róbert
Baranya Róbert

Immár több mint egy hónapja éhségsztrájkol az antifa-ügy negyedrendű vádlottja, a német Simeon (Maja) Ravi Trux, akit sajtóinformációk szerint nemrég a fogvatartására kijelölt egyik fővárosi büntetés-végrehajtási intézetből átszállították egy börtönkórházba. 

Ezt a hírt a vádlott magyar ügyvédje, Bajáky Tamás is megerősítette lapunknak, ám védence egészségügyi állapotáról a személyiségi jogok miatt nem adhatott felvilágosítást. 

A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BvOP) megkeresésünkre azt közölte, hogy 

a fogvatartott egészségügyi állapotát, valamint testsúlyának változását rendszeresen ellenőrzik és amennyiben indokolt, a szükséges egészségügyi intézkedéseket megteszik.

A vád szerint a Németországban elfogott, majd a magyar hatóságoknak tavaly átadott, magát nembináris nemi identitásúnak tartó Trux részvételével hajtották végre az antifa támadók az első akciójukat 2023. február 9-én. 

Ekkor három lengyel állampolgárt vertek meg teleszkópos botokkal a Fővám tér közelében. De Trux részt vett a február 10-i következő támadásban is az V. kerületben, a Bank utcában, ahol egy magyar férfi és egy nő volt az áldozat. Őket is percekig ütötté-verték az arcukat maszkokkal eltakaró, hátulról támadó antifák. 

A Truxot érintő vádpontokat az előző hetekben tárgyalta a Fővárosi Törvényszék. A tárgyalássorozat elején a német vádlott és ügyvédje a letartóztatás megszüntetése, illetve enyhébb kényszerintézkedés elrendelése érdekében nyújtott be indítványt, amelyről azonban Sós József bíró, – előzetes tájékoztatásához híven – csak az utolsó tárgyalási napon, június 20-án döntött, és végül

a szökés, elrejtőzés veszélye miatt elutasította a védői indítványt. 

Bajáky Tamás lapunknak elmondta, hogy fellebbezést nyújtottak be a Fővárosi Törvényszék döntése ellen, most várják a másodfokú határozatot. 

Ahogy megírtuk, a BvoP tájékoztatása szerint éhségsztrájkja előtt Trux rendesen bevásárolt a börtön boltjában, zöldséget, gyümölcsöt és csokoládét is vett. 

Ezt is ajánljuk a témában

Közben az AntifaInfo bejegyzése szerint a vádlott szülei a múlt hét végén tüntetést szerveztek, Trux apja, Wolfram Jarosch pedig egy petíciót nyújtott be hétfőn a külügyminisztériumnak, követelve Maja Trux hazahozatalát. 

Jarosch a Die Tageszeitungnak nyilatkozva azt mondta, hogy egy több mint 100 ezer aláírással ellátott petíciót nyújtottak be a minisztériumnak. 

A szaktárca jogi osztályának képviselőjével folytatott egyeztetés után azonban semmi konkrétumról nem tudott beszámolni. A szövetségi külügyminisztérium szerint „magas szintű” támogatás van Maja Trux mellett, és „ez továbbra is meglesz”. 

A minisztérium ugyanakkor egyelőre nem lát politikai lehetőséget Trux hazavitelére. Erről a magyar bíróságoknak kellene dönteniük. 

Mindeközben a 2023 februári budapesti támadás kapcsán a héten hat szélsőbaloldali aktivista ellen emeltek vádat Németországban.

Ezt is ajánljuk a témában

A budapesti antifasiszta támadássorozat 2023. február 9-e és 11-e között zajlott le Budapesten. A különböző európai országokból a fővárosba utazó, a nemzetközi antifasiszta mozgalomhoz tartozó elkövetők a szélsőjobboldali becsület napi felvonulás és emléktúra eseménysorozata ellen érkeztek tüntetni Magyarországra.

Csoportosan összesen 5 támadást hajtottak végre a városban járókelők ellen, amelyek során 6 ember súlyos, 3 pedig könnyű sérüléseket szenvedett.A támadók ruházatuk alapján választották ki „jobboldali kinézetű“ áldozataikat, kimerítve a közösség tagjai elleni erőszak bűntettét. A támadássorozatot követően a magyar hatóságok három külföldi elkövetőt fogtak el.

Egy további támadót a német rendőrség tartóztatott le és adott ki 2024-ben Magyarországnak, 2025-ben pedig újabb 7 gyanúsított adta fel magát Németországban.A legnagyobb figyelmet egy olasz nemzetiségű támadó, Ilaria Salis ügye kapta, akire 11 év börtönbüntetést kért az ügyészség, azonban európai parlamenti képviselőnek választották meg, és így életbe lépő mentelmi joga miatt szabadon engedték.

Nyitókép: Maja Trux a tárgyaláson (Fotó: Mandiner)


 

Összesen 52 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Felhasználo74
2025. július 12. 00:12
Dehogy megy ez sehova😀😀😀 itt marad élvezi a vendégszeretetet joooooo sokáig remélem úgy kb még 30 évig magán zárkában ( ami két szeméjes ) és minden héten a német RTL en egy percben reklám időben beszámolnák hogy érzi magát mentálisan 😀😀😀 😇😇😇
Ödenburger
2025. július 12. 00:02
Az éhségsztrájkot a RAF alkalmazta minz az igazságszolgáltatásr anyomást gyakorló eszközt. Pont ez történik most is.
barni-a-hegyrol
2025. július 11. 21:39
A francért nincs még terrorszervezetté minősítve, meg betiltva az antifa??? Ezt az izét meg miért simogatják, mint a hímes tojást? Tegyék csak be nyugodtan az életfogytosok közé. Ha már egyszer kedveli az erőszakot, ott lehetne része benne! A nemi identitása is tisztázódna perceken belül...
martens
2025. július 11. 20:57
Hazavihetik innen, de csak koporsóban.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!